Menü
Kosaram

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek

Felek a jelen szerződésben és a web áruházban meghatározott módon és feltételekkel egymással adásvételi szerződést kötnek, amelynek alapján a Gyertya webshop, mint Eladó köteles a termék tulajdonát a Vevőre átruházni, és a terméket a Vevő birtokába bocsátani, míg Vevő köteles a vételárat megfizetni és a terméket átvenni. Az adásvétel tárgyának lényeges tulajdonságait az Eladó által működtetett honlap tartalmazza, ahol a termék megnevezése, ára mellett a termék leírása és/vagy színes fotója is megtalálható.
A Felek közötti jogviszony a regisztrációs űrlap kitöltésével, az űrlap kezelési felületén a szerződés létrejöttét eredményező kezelőfelületre kattintva jön létre.
A regisztrációs lap hiányos kitöltéséből, illetve téves adatok megadásából eredő zavarokért, károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai, adatátviteli problémákért az Eladó felelősséget nem vállal. A Gyertya webshop vállalja, hogy minden egyes megrendelésről a jelen szerződés szerint visszaigazolást küld a Vevőnek. A termék adás-vételére vonatkozó jogviszony a megrendelés visszaigazolásával jön létre a Felek között. Vevő kötelezi magát, hogy a regisztráció és a megrendelés során meghatalmazottat nem vesz igénybe, azaz a Vevő személye megegyezik a regisztrációs űrlapban feltüntetett személlyel. Felek megállapodnak, hogy ezen rendelkezés be nem tartásából keletkező bármilyen kár, vagy költség megtérítése iránti felelősségét Eladó kizárja. A Gyertya webshop jogosult a regisztráció során megadott adatokat telefonon, vagy személyesen egyeztetni. Amennyiben az adategyeztetés során azt a véleményt alakítja ki, hogy az adatok a valóságnak nem felelnek meg, vagy Vevő nem szándékozik, illetve nem képes az általa megrendelt termék vételárának megfizetésére, vagy a termék átvételére, Eladó jogosult a megrendelés teljesítését részben, vagy teljes egészében visszautasítani.

Elállási jog

A fogyasztónak minősülő vásárló a szerződéstől 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat. Ennek módjáról a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól a Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezik. A vásárló az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. A fogyasztó az elállási szándékát  A Gyertya webshop  adatai  pont alatt feltüntetett telefonszámon, postai vagy e-mail címen közölheti vállalkozásunkkal.

Az Ügyfél nem gyakorolhatja elállási jogát: olyan termék megrendelése esetén, amely az Ügyfél személyéhez kötött, illetve amelyet az Ügyfél utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottunk elő. 
A Gyertya webshop  adatai:

Üzemeltetői adatok
· Cégnév: Schell Krisztina
· Székhely: 1039 Budapest Naplemente u.15
· Adószám: 40341837-2-41
· Vállalkozói igazolvány száma: EV-076216
· Elektronikus elérhetőség: rendeles@gyertyawebshop.hu
· Telefonos elérhetőség: +36 (1) 240-2514
Az elállási jog gyakorlása esetén a termék visszajuttatásáról a vásárlónak saját költségén kell gondoskodnia. Az elállással érintett terméket utánvétellel nem küldheti vissza, utánvételes átvételt a Gyertya webshop nem teljesít. Ezeken kívül a vásárlót az elállással kapcsolatos más költség nem terheli. Az elállási jog gyakorlása műhelyünkben is lehetséges.Az elállási jog gyakorlása esetén a. Gyertya webshop a vásárló által kifizetett összeget a hatályos jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően, legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszautalja az Ügyfél részére.
Gyertya webshop elérhetőségei és nyitva tartása :Az elérhetőségeink menüpont alatt található.

Nincs listázható termék ebben a kategóriában.

A jobb felhasználói élmény érdekében weboldalunkon cookie-kat használunk. A weboldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Adatkezelési tájékoztató.